A szomszédos templom tetején őriz bennünket ez az angyal. Tegnap felhőket fényképeztem, meg madarakat a szobron, amikor véletlenül elkaptam ezt a pillanatot. Sajnos nem teljesen éles, de azért a lényeg kivehető... És a szobron ülő madár mintha még le is korholná a másikat, hogy "ezt azért nem illik!"

Pár hete a suliban szóba került a kefir. Itt valamilyen oknál fogva nem lehet kapni egyáltalán, ezért nem is ismeri senki. Egyedül Gilda ismerte az osztályban, aki Chiléből való, valamint a tanárom, akinek a felmenői ukránok. Végül Steve, a tanárom kibökte, hogy ahol ő lakik, van a közelben egy lengyel bolt és ott lehet kapni. Gildával megkértük, hogy ha majd elmegy oda, hozzon nekünk. Pistinek nem mondtam el, csak azt, hogy Steve hoz valami meglepetést.

Hosszas várakozás után tegnap megérkezett a kefir-szállítmányunk! Két üveggel kértem, amik egyenként majdnem egy literesek. Pisti is nagyon örült a meglepetésnek. Végülis ő már több, mint egy éve nem volt otthon és nem evett, pedig nagyon szereti. Most dőzsölünk. Megpróbálunk magunk is készíteni belőle, de ha nem sikerül, Steve szívesen hoz nekünk máskor is. Jó fej. És még arra is figyelt a vásárláskor, hogy a természeteset válassza, ne a felzselésítettet. Megyek is élvezkedni: csalogat a hűtő...

Jo ideje nem irt egyikunk sem a blogra. Elunk es virulunk, csak en lusta vagyok, meg mindenfelek tortentek a szamitogeppel is. Most csak egy kis osszeallitas kovetkezik aprosagokkal, hatha ez meghozza a kedvem es talan visszatereli az olvasok figyelmet is.

1. Metal koncerten voltunk:

Marioek voltak egy rockkoncerten, ahol kaptak ingyenjegyeket a kovetkezo hetre. Egy Yngwie Malmsteen nevu sved urge volt itt amerikai turneja kereteben. Megint kiderult, hogy tudasom e teren eleg korlatozott, mivel Mario szerint eleg hires a ficko. Szinte biztos, hogy eladta a lelket az ordognek, mert o az egyik leggyorsabban jatszani tudo gitaros. Irt egy elektromos gitar versenymuvet is szimfonikus zenekarra. Nagyon jo, meg lehet nezni a guglin. Masfel oras, nagyjabol hat percnel jon be a Mester, de erdemes megnezni. Ferrarikat gyujt es mindig vesz egy szinben passzolo gitart is hozzajuk. Volt egy sulyos balesete gyujtemenye egyik darabjaval, ahol ugy megserult a keze, hogy nem nagyon tudott jatszani. Na itt adta el a lelket, mert mar ujra a regi. De ez legyen az o baja. A koncert szerintem remek volt, csak tul hangos. A masodik sorban az apja nyakaban csapolt egy kb. 5 eves gyerek, az anyja pedig percenkent igazgatta a fuldugojat. Ugy tunt, hogy elvezi. Az elozenekar egy orosz banda volt. Viccesek voltak, de jol zuztak. Legjobb szamuk Gorbacsovrol szolt, ehhez remek szovjet zombis videoklipp is van a neten(Vigyazat a kattintassal, mert sok zold zombiver es nagy dekoltazsok vannak benne!). Rita is tulelte a dolgot. Sokat segitett, hogy el se mondtuk neki, milyen koncert lesz...

2. Brutalis virustamadas

Tobb szerencsetlen korulmeny osszejatszasanak eredmenyekeppen kegyetlenul szetcsapta szamitogepunket egy, illetve nagyon-nagyon sok virus. Van egy honlap, amit inkabb nem adok itt meg, ahol sorozatokat szoktunk nezni. Rita veletlenul elolvasas nelkul rakattintott egy felugro ablakra, ami utan elszabadult a pokol. Legalis, aktiv, rendszeresen frissitett virusirtonk van, de nagyon szetgyalazta a gepet a fertozes. Estere mar "safe mode"-ban se nagyon indult el, csak minden tizedik probalkozasra. Ketszer probalkoztam a rendszer helyreallitasaval a Windows lemezrol, de csak rosszabb lett a helyzet. Vegul egy pendrive-rol indithato linux oprendszerrel (xubuntu) megmentettem a kepeinket, zeneket, dokumentumokat, aztan pedig lepucoltam az egeszet es ujratelepitettem a Windows, meg koszonetkeppen fel fogok rakni melle egy kis linuxot is ismerkedesnek. Remelem, hogy nem okozok semmi gondot, de vegul is mar elvezem a szamitogep piszkalgatasat. Mindenesetre felraktam a bongeszore is egy gyerekzarat, talan igy mar nem lesz tobb gond.

3.Uj indianok

Vannak uj indianjaink. Pralay talalta oket nekunk. Egesz helyesek. Nemreg hazasodtak, aztan a ficko kapott itt allast. Egyszer mar at is jottek. Nagyon erolkodik a Pralay, hogy valami potlast talaljon maga helyett, mivel decemberben koltozik.

4. Rendorjelveny

Nem nagy esemeny, de talaltam egy detroiti rendorseges nyakkendotut a jardan. Magyar mar van otthon, azt hiszem igy mar elmondhatom, hogy van egy rendorsegi nyakkendotu-gyujtemenyem.

5.Ujj

Elvagtam a gumikesztyumet es egy kicsit az ujjamat is munka kozben. Nem is vettem eszre, csak kesobb, hogy teljesen bebarnult a jobb mutatoujjam. Nehany nap mulva lekopott es mar ujra a regi, de elsore eleg ijeszto volt. Megijedtem, hogy indian lesz belolem.

6.Szulinapi zsur

Szuletesnapom alkalmabol elhivtuk Saportaekat es Pralayt ebedre. Jot mulattunk. Pralay adott nekunk egy indiai isteneket abrazolo faragvanyt, ami nagyon szep, csak szuksegunk lesz meg egy borondre.

7.Lebenult a nyakam

Nehany napja elkezdett fajni a nyakam, ami addig sulyosbodott, hogy mar a lelegzes is fajt. Elkezdtem nevetni magamon, hogy milyen szerencsetlen vagyok, amitol meg jobban fajt, ettol persze meg jobban nevettem es igy tovabb. Aztan egy palack forrovizzel valo egesz napos masszirozastol kicsit jobb lett es mar szinte meg is szunt. Az egesz ironiaja, hogy akkor kezdett el fajni, amikor azon nevetgeltem, hogy Mario panaszkodott az oregedeserol, hogy mar nem tud csokit enni, mert tul edes neki. En is oregszem.

Vasárnap szép napunk volt, bár még egy kicsit mindig süketek voltunk a péntek esti haevy metal koncerttől, de erről majd egy másik bejegyzésben szólunk...

Az Acsádi szülők felkerekedtek Magyarországra, mi meg a lányaikkal a detroiti magyar templomba, ahol a missziós vasárnap kapcsán három díszvendégünk is volt: három ferences atya, Leó atya, Gergely atya és még valaki, akinek a nevére nem emlékszem. Gergely atya a budapesti tartományfőnök, s mint olyan, többször volt szerencsénk találkozni vele Pécsen, a szeráfos évnyitókon vagy évzárókon. Kedvessége a termetével egyenesen arányos, vagyis nagy.

Mise után lementünk az alagsori terembe a szokásos kis süti-kávéra, és ott alkalmunk nyílott kicsit beszélgetni Gergely atyával. Természetesen nem emlékezett ránk, de nem is vártuk el tőle. Egész nagy kirándulást tettek az atyák, voltak konferencián Chicagoban, a Sziklás-hegységben, meg még vagy három helyen és New Yorkba is ment. Jó sok program két hétre.

Miséről hazafelé tartva a lányok kitalálták, hogy menjünk délután moziba. Úgy is lett: elvittek minket egy olyan moziba, ahol az ún. "lejárt" filmeket vetítik, igen kedvezményes áron. Mi a Wall-E-t néztük meg. Nem vagyok kifejezetten oda a rajzfilmekért, de ez állati jó volt!! És külön élveztem, hogy mivel robotokról szólt, nem igen kellett erölködnöm azon, hogy megértsem a szöveget. Mint rajzfilm, bizonyára sok gyerek is élvezi, de szerintem a mondanivalója erős társadalomkritika, ami természetesen a felnőtt korosztályhoz szól. És mindamellett humoros is, jókat kacarásztunk. Szóval ha van módotok megnézni, ne hagyjátok ki!

"She said that she deserved the D!"

Két anyuka-korú nő beszélgetett az utcán, s amikor elmentem mellettük ez ütötte meg a fülemet. Ezek szerint valamelyikük kislánya nem valami fényes tanuló...

Elhataroztam, hogy kepzem magam fotozasban es mostanaban egy csomo fotos blogot, honlapot olvasgatok. Az egyiken keresztul talaltam egy szerintem nagyon klassz photoshop-os trukkot, amivel az arra megfelelo fotokat makettszeruve lehet varazsolni. Gyorsan ra is szabadultam a dologra. Szerintem ez az egyik legjobb. De a fotoink koze raktam fol meg nehanyat. Megigerem, hogy nem fogok raszabadulni a Photoshopra es orulten mindenfelel modositgatni. Ezen a lapon talaltam. Remek dolgok vannak rajta  annak, akit erdekel a tema.

Erre jart mult hetvegen az egyik elnokjelolt, Barack Obama. Mivel nagyjabol 200 meterre beszelt a lakasunktol es egyebkent is arra volt dolgunk, megneztuk. Meg aztan nem mindennap lat az ember elnokjeloltet. Ezennel bevallom, hogy en neki szurkolok. Tuldicserni nem szeretnem, mivel megis egy amerikai elnoksegert futo valakirol van szo, de azert rendes fickonak tunik. Meg ugye erositi az is, hogy ki ellen kell indulnia... Multkor elgondolkoztam es csak egy ismerosom jutott eszembe, aki a republikanusokat tamogatna. Eleg furcsa, hogy mondjuk ot eve en a demokratakat az SZDSZ-szel kotottem valamiert ossze, ami nem volt tul hizelgo szamukra es szerencsere nem is igaz. Azota egy kicsit arnyaltabb a kepem az itteni politikarol. Mindenesetre az nem meglepo, hogy a majdnem teljesen fekete Detroit elegge Obama mellett all, nekem viszont furcsa, hogy egy mar "eldolt" allamban tolti az idejet ilyen kozel a valasztasokhoz. McCain nem biztos, hogy jonni fog, esetleg majd csak nemsokkal a valasztasok elott. Ot is meg szeretnenk nezni, csak hogy igazsagosak legyunk. Eleg nagy tomeg verodott ossze. Az egesz utcat lezartak, csak 8-10 femdetektoros kapun keresztul lehetett bejutni. Egyenruhas rendoroket nem sokat lattunk, ami azt sugallta szamomra, hogy masmilyeneknek kellett lennie. Azert a konyvtar  tetejen volt nehany tavcsoves, puskas rendor. Mi nem akartunk sokat sorbanallni, ezert megceloztuk a DIA-t, aminek a fobejarata pont szemben volt a szinpaddal es amugy is ingyen tudunk bemenni, illetve egy koncert miatt eppen oda is indultunk. Az ajtoban egy ferfi haborgott, hogy neki van tagsagija, megse mehet ki a lepcsore onnan nezni Obamat, mire egy eppen kifele tarto ur kozolte, hogy o meg a igazgatotanacs elnoke es o sem mehet ki, pedig meg Bush-t is felhivta. Persze viccelt. Azert mi bementunk. Eleg ures volt a muzeum, rajtunk kivul szinte csak dolgozok voltak, ok is mind az ajtora es ablakokra voltak racuppanva. A kilatasunk nem volt rossz, viszont hallani nem lehetett szinte semmit. Nem is baj, mindig ugyanazt mondjak. Ott volt termeszetesen Biden, az alelnoki cim varomanyosa es mindkettojuk felesege is. Elotte beszelt az uj polgarmester is, akire inkabb kivancsi lettem volna, de ot talan konnyebb lesz megtalalni kesobb is. Az elozo polgarmester is egy erdekes sztori, talan egyszer leirom. Keszitettem nehany kepet es elmondhatjuk, hogy ez is megvolt, mar csak egy balnavadasszal es a Dalai Lamaval valo talalkozas hianyzik a listarol. Persze nem "...es akkor meghalhatok", hanem csak lapozok.

Feltoltottem egy rakas kepet, tessenek gyonyorkodni bennuk! Klikk!

A világ legfinomabb almáspitéje:

Hozzávalók:

50dkg liszt

késhegynyi szódabikarbóna

csipet só

10dkg cukor

25 dkg vaj

1 tojássárgája (fehérje a süti tetejére)

4 evőkanál tejföl

Tölteléknek:

reszelt alma

pár kanál lekvár

cukor

fahéj

zsemlemorzsa

A hozzávalókat összegyúrjuk. Nekem nagyon hideg valt a vaj, amivel készítettem, ezért a lehető legapróbb darabkákra vágtam, így könnyen lehetett gyúrni. Ja, és én féladagot készítettem egy tojássárgájával, úgy is szuper-finom lett!

A kész tésztát ketté választjuk. Az egyik felét tepsi méretűre kinyújtjuk, szép vékony lesz. A tészta alatt a tepsit kivajazzuk, kilisztezzük, s aztán jöhet rá a tészta. Arra két-három kanál lekvárt kenünk, rá zsemlemorzsát szórunk, hogy az felszívja az alma levét és ne áztassa el a tésztát. Rá jöhet a reszelt alma. Ízlés szerint, ki milyen vastagon szereti. Az almára cokrot és fahéjat szórunk, majd még egy kis zsemlemorzsát. Végül a tetejére kerül a tészta másik fele szépen, vékonyra kinyújtva.  Ügyeljünk, hogy a tészta oldalról is fedje a tölteléket, különben megég a széle! A tetejét kicsit megkenjük tojásfehérjével és egy villával megszurkáljuk, hogy a gázok távozhassanak és ne legyen puklis sütés közben.

Közepes lángon addig sütjük, amíg a teteje nem kezd megpirulni!

Jó étvágyat!

Nagyjabol egy ev kutatas utan talaltam egy Alabama allam jelkepeivel diszitett negyeddolarost, igy annyira teljes a gyujtemenyem, amennyire csak lehet. Mar csak a meg ki nem adott allamok hianyoznak: Alaszka es Hawaii, de az ujakat altalaban eleg konnyu megszerezni. Az idegesito az volt, hogy egyszer mar volt egy Alabamasom, de odadtam Pralay-nak, mert akkor meg nem jott ram a gyujthetnek. Persze, meg is lehet venni az egeszet egyszerre diszdobozban, mindenfele cicomaval feldiszitve, de sokkal nagyobb orom, amikor mar vagy szaz egydollaros bedobalasa utan vegre megtalaltam a keresett darabot. Persze nem kell azt hinni, hogy eljatszottam ezert a vagyonom, az ermek amugy is kellettek a mosashoz.

AUG. 26. KEDD: A BÚCSÚ NAPJA

Mivel első nap sikertelenül jártunk és Marikának úgyis csak délután indult a gépe, ezért úgy határoztunk, hogy még egyszer elmegyünk a GM-be és megpróbáljuk elcsípni a túrát. Sikerült is, így feljuthattunk a toronyház 72. emeletére, ahonnan elénktárult Detroit lapos látványa. Szerencsénkre szép, napos időnk volt. Elláttunk a St. Claire-tóig, meg a házunkig és persze Kanadába. Marika így egyszerre inthetett búcsút az egész városnak!

Utolsó nagy kalandunk az volt, hogy megkerestük azt a helyet, ahol a filmekből ismeretes amerikai palacsintát lehet kapni. Meglehetősen furcsa, de szalonnával, meg tojással, meg ehhez hasonló dolgokkal fogyasztják. Mi a klasszikus, lekvárosat választottuk, de nem is bírtuk megenni a három szeletet (ami egy adag!), meg nekem nem is ízlett. Nagyon könnyű, levegős a tészta, ugyanakkor mégis zsíros és laktató.

A palacsinta után még sikerült egy kört tennünk a people moverrel, vagyis a magasvasúttal. Marika erre várt két hete. Ja, meg hogy elvisszük Vegasba, de az nem jött össze. Majd legközelebb.

Délután kivittük őt a reptérre, s majdnem könnyes búcsút vettünk tőle. Nekem nagy élmény volt, hogy a tesómnak megmutathattam, hol és hogyan élek. De Szoldzs nem volt otthon egy éve, szóval neki szerintem még nagyobb élmény volt, hogy végre találkozhat valakivel a rokonságból. Ugye, Rokon?!

Kár, hogy vége, de egy életreszóló élmény volt!

Remélem, ti is élveztétek az írásaimat!

AUG. 25. HÉTFŐ

Úgy döntöttünk, hogy a mai napot természetben töltjük. Ki is választottunk egy metroparkot. A metroparkok nagyon nagyok és kb. tíz fekszik Detroit város körül. Amit mi választottunk, abban van egy kis tó, amiben víz alatt teknősöket lehet nézni. Sajnos azonban egy teknős sem volt hajlandó odafáradni az üvegbúrához, így kénytelenek voltunk megelégedni néhány szépséges halacskával.

A sikertelen teknősles után egy kisebb sétát tettünk a tó körül, aminek során láttunk V-alakban repülő ludakat és még magunkba szívtunk egy kicsit az utolsó nyári napsugarakból.

Majd felkerestük a "picnic area"-t, ahol jóllaktunk az otthonról hozott elemózsiából. Közben gyerekcsoport szaladgált körülöttünk és egy bácsi szebbnél szebb sárkányokat eregetett a közeli dombon.

Teli pocakkal átsétáltunk a játszótérre, ahol találtunk egy hatalmas labirintust. Szerencsére kijutottunk! Marikával versenyt is rendeztünk, hogy ki jut ki hamarább, de sajnos csúfos vereséget szenvedtem...

A mókát mégjobb móka követte: a parkolóban megengedték, hogy vezessek! Igaz, a kocsi autómata váltós, de így legalább sikerélmény volt életem első, igazi autóvezetése! Tettem pár kört a parkolóban és kétszer be is parkoltam! Vezetni csúcsász!

Kis autós kalandomat követte a nyaralás egyik (legalábbis számomra) fénypontja: egy hosszabb túrát kinézve bevetettük magunkat az erdő rengetegébe. Az erdő csodaszép volt, ember sehol nem volt rajtunk kívül. Csend és nyugalom. Marika felfedezett egy juharfát, amire teljesen rátapadt és kinyújtott nyelvvel várta, hátha megszánja őt a fa pár csepp édes nedüvel. De hiába minden. Néhány kilómétert megtéve eljutottunk végcélunkhoz, egy csodaszép tavacskához, melyet nádkoszorú ölelt a keblére. A mólón még várt ránk a délutáni napsugár, s mivel még volt kis időnk, a padon süttettük a hasunkat. Ezúttal szó szerint! Mindhárman álomba is szenderültünk, ami talán a hátrahagyott kimerítő napoknak köszönhető. Húsz perc szundítás és szebbnél szebb fényképek készítése után búcsút vettünk az idilli tájtól és visszbandukoltunk az erdőn át járgányunkhoz.

Mivel a Somerset Mallban Marika sikertelenül járt, elvittük egy másik bevásárlóközpontba, a Great Lakes Crossingba. Ez a kedvencünk, mert nem túl nagy, viszont minden van benne. Két órát töltöttünk benn, s végülis egy nadrágot azért sikerült találnia, nekem meg egy szép, kék blúzt. Szóval sikerrel zártuk a napot.

AUG. 24. VASÁRNAP

Mivel volt bérelt autónk, Isten napját a magyar templomban szenteltük meg. Nagy öröm számunkra, ha olykor eljuthatunk oda.

Az ebéd ezúttal ismét valami új volt: igazi indiai. Pralay ugyanis előző este egy egész szatyornyi kaját hozott nekünk a szülinapi zsúrról. Nagy sikere azonban nem volt. A csapati jól fogyott, de a "zöldség-pörkölt-szerű" valami csípős volt, így se Marika, sem én nem tudtunk belőle jóllakni. Marika végül édes répaszószt majszolt, én küzdöttem a csípőssel, Pisti meg jóllakott. A desszert szilvának látszó, édes szószban úszó valami volt. Kézőbb rájöttünk, hogy az valami tészta. De tisztára úgy nézett ki, mint egy szilva.

Ebéd után Marika és Szoldzs elmentek a DIA-ba, én pedig felvettem a harcot az elszaporodó csótányokkal és kitakarítottam a lakást. Majd utánuk mentem. Marika teljesen begerjedt két festményre: valami amerikai festő két önarcképe, egyik fiatalabb korából, a másik idősebb korából. Ámulattal csodálta, ahogy az utóbbiban az érett férfi bölcs tekintetét vélte felfedezni! Belezúgott teljesen...

Késő délután kocsikázásra adtuk a fejünket: Gross Point (az a klassz környék, ahol Acsádiék laknak) és Belle Isla, a sziget. Vicces volt, mert a szigeten később autóversenyt rendeztek, s emiatt a versenypálya már ki volt építve: Pisti nagy örömmel hajtott végig, s még a verseny szele is megcsapta! Természetesen ő nyert, legalábbis az én szememben!

AUG. 23. SZOMBAT 

Reggel ismét Pralay társaságában indultunk útnak. Ezúttal a piacot vettük célba, ahol egy hatalmas bevásárlókörutat tettünk. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere. Marikának beszereztünk friss, édes ananászt kóstolóba. Ő pedig vett magának egy nagy üveg juharszirupot. Igazi megszállotja lett...

Piac végeztével bedobtunk egy gyors ebédet, majd Marika kérésére visszatértünk Dearbornba, a Greenfield Village mellett fekvő Ford Museumba. Mivel koradélután érkeztünk, lehetetlennek tűnt, hogy körbejárjuk az egész kiállítást.

A kiállítás legnagyobb részét az autógyártás száz éves évfordulójára rendezett rész tette ki, ami lenyűgöző volt: hajdani amerikai elnökök kocsijai, egy hatalmas, mozgó büfékocsi, különféle lakókocsik és megannyi szebbnél szebb járágny.

Számomra a legkedvesebb rész mégiscsak a biciklik voltak: velocipédek; fakerekű, favázú biciklik; segédmotorral felszerelt háromkerekű bringa; kétvázú, kétszemélyes, kétkormányú, de csak egy elsőkerékkel rendelkező duplakerékpár (ajánlott válófélben lévő pároknak) és még más csodaszép drótszamarak.

Marika és Szoldzs az óriás vonatoknál fogtak padlót: akkora volt a gőzmozdony, hogy a vezetőfülkéből nem is lehetett ellátni az elejéig, ráadásul nagyon magas is volt! Brutális energia, fel sem lehet fogni igazán! Meg volt ugyancsak hatalmas jégtörő mozdony is!

De nagyon tetszett a törpéknek épített mini-lovashintó is, melyben valóban utaztak emberek és amelyet pónilóval huzattak. A repülőgépek után, s zárás előtt utolsóként még bejutottunk egy háború utáni kerek, mobil acélházba is. Azt azért találták ki az amcsik, mert a háború miatt jól ment az acélgyártás, a leszerelt katonáknak meg nem volt hol lakniuk. Így kieszeltek egy olyan mobilházat, amit pár nap alatt öszze lehet szerelni, s a korhoz képest luxusberendezésekkel is rendelkezett, mint pl. zuhanyfülke, mosogatógép, elektronikusan forgatható polcokkal ellátott, beépített szekrény és beépített gardrób. Maga az épület kerek, így a helyiségek formája meglehetősen furcsa, de gyakorlatilag valóban minden benne van, ami szükséges. Csak hát azért mégis...

Záráskor elhagytuk a kiállítótermet, kocsiba ültünk és elhajtottunk a Summerset Mallba, ami az egyik legelegánsabb bevásárlóközpont Detroit környékén. Megtaláltuk a Jóbarátokból ismeretes Ralph Lauren üzletet is, de annyira elegáns volt, hogy végül nem mertünk bemenni sem. :) Aztán a "Forever 21" nevű boltban kötöttünk ki, pedig elsőre nekem nem jött be, de pozitívan csalódtam benne és találtam egy szép, kék felsőt. Marika nagy bánatára nem tudott semmit választani, meg sajnos az időnk is kevés volt shoppingolni.

Este megint hullafáradtan dőltünk volna az ágyba, de megígértük Pralaynak, hogy hazahozzuk éjjel egy indiai buliból. Szerencsére már 11 körül hívott, hogy mehetünk érte. Furcsa környék volt: klassz házak egy kupacban, egy kivilágítatlan, erdőben vezető utcából nyíló lakóparkban. Furcsa ez az amerikai építkezés, még mindig nem szoktam meg...

 AUG. 22. PÉNTEK

Reggel nyitásra az autókölcsönzőbe mentek a fiúk egy újabb járgányért. Hogy ki volt a másik Szoldzs mellett? Hát a Pralay. Elhívtuk kirándulni, s reggel betelefonált, hogy fáj a hasa. Nagyon utálja a főnökét, szóval egyáltalán nem kellett győzködni...

Ma tehát négyesben észak felé vettük az irányt. Első állomásunk Flint volt, ahol egy "Cross Road Village" nevezetű helyre tértünk be. Ez egy kisebb skanzen-féleség. Sokkal falusiasabb, mint a Greenfiald Village volt. Az ok, amiért ide is elmentünk, hogy gőzhajózhassunk. Amit meg is tettünk, csak nem gőzhajón, ugyanis az csak egy látszat-gőzhajó volt. Ami még nem is lett volna baj, de a parkban épp valami gyereknaphoz hasonlót rendeztek, aminek fő vendége "Thomas" volt. Thomas egy rajzfilmfigura: vonat. A hajón ennek "örömére" a rajzfilm főzenéje szólt. Ami még nem is lett volna gáz, mondjuk egyszer-kétszer. Az még vicces is. De az szólt non-stop, s a hajó körútja 45 perc volt! Azt hittem megőrülök! De komolyan ám!

Nem is beszélve arról, hogy a hajón kívül a vonat, a gyerekek arcfestése, s gyakorlatilag minden Thomasról szólt. Nap végére már csak élve ki akartunk jutni onnan.

Azért volt ám jó dolgokban is részünk. Például bein dítottak egy gőzzel hajtott fűrészt. Számomra lenyűgöző volt. Tudom, régi és elavult masina, dehát az emberi ész mikre képes! Aztán volt szintén gőzzel működtetett almaprés, aminek édes nedüjét természetesen meg is kóstoltuk! Meg volt seprű-készítő műhely és orvosi rendelő, ahol a bácsi lelkesen magyarázott régi műszerekről. A nagyothallóknak való kagylóval Marika fülébe súgta, hogy "You are a very pritty lady!" Jófej volt az öreg. Később még papírcsákókat is kaptunk tőle a nyomdában. 

Flint után Frankenmuth felé vettük az irényt, ahol szánkat tátottuk a világ legnagyobb és egész éven át nyitva tartó karácsonyi boltjában! Volt ott minden: óriás nyalókadísz háztetőre, világító és életnagyságú szarvasok, meg angyalok, betlehemek mindenféle stílusban és méretben, adventi naptárak, és karácsonyfadíszek végeláthatatlan sora. Csak hogy párat említsek: kosárlabda, baseball-labda, kiscicás üveggömb, kiskutyás üveggömb, horgászoknak halas karácsonyfadíszek, autórajongóknak kisautók, kisrepülők, kisvonatok, zenészeknek mindenféle hangszer, meg kotta, cowboyoknak kalap és csízma, no meg lópatkó. És persze csillagok, angyalok és üveggömbök. Csúcsdíszeknek külön részleg. Ja, és persze külön osztály a lakásdíszeknek is, úgy mint terítő, szalvéta, lábtörlő, ajtódísz stb. stb. stb. stb. Szerintem már csak ezért megéri eljönni Amerikába -sokat elárul az itteniekről...

A karácsonyi sokkot sramlizenével éssültkolbásszal "hevertük ki" (vagy fokoztuk? már nem is tudom...), ugyanis Frankenmuth német település.

 AUG. 21. CSÜTÖRTÖK

A délelőtti órákban Szoldzsnak már nem volt sok választása, megkönyörült rajtunk és egy kis punnyadást engedélyezett, hogy hátralévő programjainkra egy kis energiát gyűjthessünk.

A mai napunk egyetlen programja  a közelben található African-American Museum meglátogatása volt. Itt végigkövethettük az afrikaiak történetét az őshazától a rabszolgakereskedelmen és a 6o-as évek detroiti lázadásain át egészen napjainkig. Szerintem nagyon színvonalas a kiállítás. 

Csak egy baj volt: itt is, mint Amerikában MINDENHOL, a fagyhalál kerülgetett minket a légkondi miatt. Nézelődésünk kellős közepén jött egy teremőr néni, hogy tíz percre el kéne hagyni a kiállítást, mert valamilyen tévés felvétel lesz. A tíz percből úgy huszonöt lett, de nem bántuk annyira, mert addig az aulában kiolvasztottuk megfagyott tagjainkat. 

Amúgy nagyon aranyos volt a néni, távozáskor beszélgettünk vele egy keveset. Óriásiakat kacagott, jókedélyű asszonynak tűnt. 

Múzeum után elmentünk a boltba, s még ott is összefutottunk vele. Akár már pertut is ihattunk volna magyar szokás szerint...

Este újabb punnyadás következett, méghozzá a tévé előtt: Jóbarátok, eredetiben!

 AUG. 20. SZERDA

Szent István ünnepét a közeli Dearbornban található skanzenban töltöttük, melynek neve Greenfileld Village. A reggeli nyitástól egészen a zárásig ott mulattunk.

Fantasztikus egy hely: nagyon sokat tanultam, remekül szórakoztam és számomra az egész nyaralás alatt ez volt a legszebb nap! 

Kicsit mesélek először a skanzen történetéről. Henry Ford alapította a helyet, melyet először gyerekeknek szánt: gyakorlatban akarta megtanítani nekik mindazt, ami a könyvekben kevésbé izgalmas, száraz tanananyag. Először is rengeteg épületet begyűjtött. Fűrészüzemet, fazekasműhelyt, nyomdát, malmot, üvegfúvó-üzemet, szövőházat. Másodszor a kor nagy feltalálóinak épületeit, mint például Edison laboratóriumát (erről még mesélek) és irodáját, a Wright testvérek lakóházát és bicikliszerelő-műhelyét, saját nagyszüleinek házát és saját műhelyeit. Ami a legjobban tetszett nekem (az első autógyár mellett természetesen), az Ford saját zoknivarró-üzeme. Ford állítólag hírhedten kényes volt a zoknijai minőségére, ezért feltalálta a zokni-varrógépet, amit új kellett tekerni, mint egy kézi húsdarálót az asztal szélére erősítve, csak az alján darálthús helyett zokni jött ki! Csúcsász, mi?! 

A Wright-fivérek átlagos középiskolai képzettséggel rendelkeztek, de abból sikerült megalkotniuk az első repülőgépet! Hát nem csodálatos? S hogy a "hóbortjukat" finanszírozni tudják, bicikliszerelő-műhelyt tartottak fenn. A feltalálóknak már abban az időben is szüksége volt egy másik állásra...

Henry Ford és Edison nagy haverok voltak: két lángelme-jó párosítás. Edison az, aki ugyebár megalkotta az első villanykörtét, s az ő irodája volt az első a világon, amelyik árammal volt kivilágítva! Szép, nagy iroda! Mellette betekintést nyerhettünk laboratóriumába is, ahol egész kis "versenyistálló" nevelkedett. Minden kutatónak tíznponta egy kisebb, félévente pedig egy nagyobb találmánnyal kellett előrukkolnia. Jó, mi? Ami szintén letaglózott minket, hogy a laborban megtalálható egy orgona, szép nagy sípokkal. Amikor megkérdeztük a teremőrt, hogy az mit keres ott, csak annyit mondott: "A szórakozás kedvéért volt." Mindenesetre megadták a módját!

Az érdekes épületek mellett nagyon sok lakóház is megtekinthető, különböző társadalmi rétegek házai, s korban is kicsit eltérőek. Az első, amibe betértünk, a Firestone család farmja, amit nem mellesleg működtetnek is. Csak később esett le nekünk, hogy ez az a Firestone, aki gumikat készített Henry Ford autói számára és ilyen nevezetű gumigyár még most is létezik!

Nagyon tetszett a skanzenban, hogy pár ház ill. farm tényleg működik: a teremőrök a hajdani lakókat jelenítik meg. Egyik helyen éppen főztek, a másikon kapált egy bácsi, a harmadikon mosogattak, a negyediken meg mostak. Erről jut eszembe, Marika teljesen odáig volt az első mosógép és a hűtőgép elődje láttán. Lázba jött...

Szívemnek nagyon kedves volt a kalapszalon is. Szépek a kalapok. De azt hiszem, erről már írtam korábban...

Persze a műhelyek és lakóházak mellett olyanok is vannak, mint pl. városháza, étterem, templom és iskola. Ahol Marika gyorsan megtalálta a neki járó helyet: a katedrát! Én sűrűn jelentkeztem, de ő mindenáron a rosszcsont Katonát akarta feleltetni. :)

Nem mehettünk el a vursli mellett anélkül, hogy ki ne próbálnánk. Nagyon jó mulatság volt! Marikának egy zsiráf jutott, Szoldzsnak egy tigris, nekem pedig egy kakas! Sajnos azonban csak én tudtam igazán élvezni a mókát, mert a kakas mozgott is menet közben, míg a másik kettő nem...

A skanzent megtöltötték élettel: korhű ruhákban mászkáltak emberek az utcán, három lány énekelgetett egy padon, bicikliztek ill. velocipédeztek ketten, szerelmes pár andalgott, és még a Wright-fivérek is tiszteletüket tették! 

Amúgy a kisváros komplett közlekedési rendszerrel rendelkezik: van gőzmozdony, ami körbevisz, omnibusz, sima busz, és a legjobbak a közel száz esztendős Ford T-Modellek, amiket kis is lehet próbálni! Mi két kört is mentünk. Nagyon boldogok voltunk és vigyorogtunk egyfolytában, mint a vadalmák! Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy a világ első autómodeljének egyikével utazhatott! God bless Henry Ford! 

A skanzen életét tovább színesíti a vasárnaponként lejátszásra kerülő baseball-meccs, régi ruhákban és régi szabályok szerint. Sajnos mi hétköznapi látogatóként ennek nem örvendezhettünk.

A skanzent csak később nyitották meg múzeumként. Sokáig valóban csak gyerekeket hordtak oda, hogy a tapasztalat segítségével jobban magukba szívják a történelmet és a tudást. Nagy lángelme volt ez a Henry Ford! És milyen igaza lett! Ha csak arra gondolok, hogy én magam mennyi mindent láttam és tanultam egy nap alatt...

AUG. 19. KEDD

A canadai kiruccanás után visszavittük az autót a kölcsönzőbe és örömmel konstatáltuk, hogy megérkezett Pisti hitelkártyája. Ami azért jó, mert a hitelkártyához tartozik egy olyan kedvezmény, hogy autókölcsönzéskor a bank állja a biztosítást, ami naponta többe kerül, mint maga a kölcsönzés. Szóval legközelebb már jobb üzletet fogunk kötni!

Ma azonban pihenőnap volt autó nélkül. Sétáltunk.

Elvittük Marikát egy kalapboltba. Bár az igazat megvallva, én talán izgatottabb voltam nála, hogy ott lehetek.A kalapok valóságos költemények voltak: rengeteg színben és formában és díszben pompáztak. Nekem kevés kalap állt jól, Marikának már több. De végül egyikünk sem vett, hiszen manapság hova tud az ember lánya kalapot húzni? Ami szerintem egyébként roppant elkeserítő, ugyanis a kalap egy csodálatos kiegészítője az öltözéknek és minden nőből dámát csinál. Persze csak a megfelelő öltözékkel. Kár, hogy ez kiveszett a divatból.

Továbbsétálva betértünk a Fisher Buildingbe, ami a General Motors autógyár korábbi fellegvára volt (kb. 15 évvel ezelőttig), s emellett boltokkal és színházzal is ékeskedhetett. Ma a lánycserkészboltnak ad otthont -többek között. Pazar épület. Nagyjából száz évesre becsüljük. Hatalmas belső terek, patináns csillárok, márvány, aranyozott liftajtók, faragott oszlopfők, hm...

 A Fisher Building után a közelben taláható Motown-ba tettünk látogatást, ami egykor hangstúdió és lemezgyár volt. Egy picében kezdték, majd először csak felfelé terjeszkedtek, aztán megvettek még hét házat az utcában, végül egy nagyobb épületbe költözött az egész pereputty. Azóta is nagy lemezkiadó cég. Az idegenvezető srác borzasztó lelkes volt, sok érdekeset mesélt. De hogy a mondandóm lényegére térjek, ebben a stúdióban vették fel az első Jackson5 és pl. Steve Wonder lemezeket is. Nagyon sok híresség került ki innen. Én csak erről a kettőről hallottam korábban, a többi amerikai sztárok a születésem előttről... Szóval Michael Jackson is itt dolgozott még fekete korában.

Látjátok, nem is gondoltam volna, hogy mennyi minden történt Detroitban! És az izgalmak nagy része csak holnap jön!! Addig is szép álmokat!