(Ezt a bejegyzést ajánlom elsősorban Janeznak és Rolandnak. )
Háát... Nem is tudom, hol kezdjem.
Szombat este B. B. King koncerten voltunk. Ez, azt hiszem, már önmagában mindent elmond, de azért elmesélem én is.
A jegyeket már karácsony előtt megvettük. Azóta izgatottan vártuk ezt a napot. El is érkezett. Anitával, Marioval, s Pralayjal együtt mentünk. Odaérve már a Fox Színház is lenyűgözött. Cilinderes, fekete köpenyes úr nyitott nekünk ajtót, majd bejutva az előtérbe csodálatos látvány tárult elénk: az egész színház keleti, s legfőképp indiai stílusban épült. Pralay otthon érezhette magát. Boltívekkel, ragyogó kövekkel, elefántos szobrokkal díszített minden. Nem is beszélve a gigantikus orgonáról, amelynek sípjai szintén az előteret díszítik. Rögtön meg is bántuk, hogy az előírásra hallgatva nem hoztunk fényképezőgépet. Utólag kiderült, hogy lehetett volna. (Legalább Marioék hoztak!) Az épület szépségétől nekem, speciel tátva maradt a szám, ezért rögvest meg is néztük, mi a következő program, amire el tudunk jönni.
A karzaton volt helyünk. Nem legelöl, de nagyon jó hely volt. A jegyszedő nénik-bácsik mindenkit a helyükre kísértek. Amin nem is csodálkozom, mivel olyan hatalmas az a színház, hogy nem találtuk volna meg egyhamar a helyünket. Ilyen hatalmas és csodaszép színházat még nem láttam! (Bocs a magyar színház-rajongóknak...) Pisti azt mondta, hogy kb. a század elején épült, amikor Detroit még gazdag volt. Ezt a fényűző épületet "Detroit koronaékszerének" is nevezik. Meg is értem, miért!
A koncert fél órát késett. Addig fogadtunk egymás között, hogy melyik oldalról fog bejönni az öreg B. B. King. Anita fogadott egyedül a bal oldalra és vesztett. Először a zenekar játszott két számot: mindenki bemutatkozott egy-egy szólóval. S aztán, megjött, akit mindenki várt. Egy magas fickó kísérgette: lesegítette kabátját, kalapját. Hárman ugrálták körbe: egyikük széket tolt alá, másikuk törülközőt rakott mellé, harmadik mikrofont, s végül ráadták a gitárját.
Még meg sem szólalt, de a többezres közönség ujjongva fogadta: az egész színház állva tapsolt.
Sokat beszélt a dalok között. Hogy miről, azt majd leírja Pisti, mert én keveset értettem. De azt tudom, hogy 82 évesen is csodálatos humora van, rajong a nőkért és életszeretetét a székben való táncolással is megmutatta.
Aki többre vágyik, azt ki kell ábrándítsam: sajnos ezt az élményt nem lehet leírni. Zenéje, hangja, a bandája, minden lenyűgöző volt. Majdnem két órán keresztül játszottak jobbnál jobb zenéket. A koncert végén köszönetet mondott gitárjának, Lucille-nek. Végül pedig emberei valami apróságot adogattak a kezébe, s azt szórta a közönségnek.
Számomra egy szerény, életvidám és bölcs ember benyomását keltette. Ezután méginkább igyekezni fogok az angoltanulással, hogy legközelebb teljesen érthessem a dalait! :o)
R.
Háát... Nem is tudom, hol kezdjem.
Szombat este B. B. King koncerten voltunk. Ez, azt hiszem, már önmagában mindent elmond, de azért elmesélem én is.
A jegyeket már karácsony előtt megvettük. Azóta izgatottan vártuk ezt a napot. El is érkezett. Anitával, Marioval, s Pralayjal együtt mentünk. Odaérve már a Fox Színház is lenyűgözött. Cilinderes, fekete köpenyes úr nyitott nekünk ajtót, majd bejutva az előtérbe csodálatos látvány tárult elénk: az egész színház keleti, s legfőképp indiai stílusban épült. Pralay otthon érezhette magát. Boltívekkel, ragyogó kövekkel, elefántos szobrokkal díszített minden. Nem is beszélve a gigantikus orgonáról, amelynek sípjai szintén az előteret díszítik. Rögtön meg is bántuk, hogy az előírásra hallgatva nem hoztunk fényképezőgépet. Utólag kiderült, hogy lehetett volna. (Legalább Marioék hoztak!) Az épület szépségétől nekem, speciel tátva maradt a szám, ezért rögvest meg is néztük, mi a következő program, amire el tudunk jönni.
A karzaton volt helyünk. Nem legelöl, de nagyon jó hely volt. A jegyszedő nénik-bácsik mindenkit a helyükre kísértek. Amin nem is csodálkozom, mivel olyan hatalmas az a színház, hogy nem találtuk volna meg egyhamar a helyünket. Ilyen hatalmas és csodaszép színházat még nem láttam! (Bocs a magyar színház-rajongóknak...) Pisti azt mondta, hogy kb. a század elején épült, amikor Detroit még gazdag volt. Ezt a fényűző épületet "Detroit koronaékszerének" is nevezik. Meg is értem, miért!
A koncert fél órát késett. Addig fogadtunk egymás között, hogy melyik oldalról fog bejönni az öreg B. B. King. Anita fogadott egyedül a bal oldalra és vesztett. Először a zenekar játszott két számot: mindenki bemutatkozott egy-egy szólóval. S aztán, megjött, akit mindenki várt. Egy magas fickó kísérgette: lesegítette kabátját, kalapját. Hárman ugrálták körbe: egyikük széket tolt alá, másikuk törülközőt rakott mellé, harmadik mikrofont, s végül ráadták a gitárját.
Még meg sem szólalt, de a többezres közönség ujjongva fogadta: az egész színház állva tapsolt.
Sokat beszélt a dalok között. Hogy miről, azt majd leírja Pisti, mert én keveset értettem. De azt tudom, hogy 82 évesen is csodálatos humora van, rajong a nőkért és életszeretetét a székben való táncolással is megmutatta.
Aki többre vágyik, azt ki kell ábrándítsam: sajnos ezt az élményt nem lehet leírni. Zenéje, hangja, a bandája, minden lenyűgöző volt. Majdnem két órán keresztül játszottak jobbnál jobb zenéket. A koncert végén köszönetet mondott gitárjának, Lucille-nek. Végül pedig emberei valami apróságot adogattak a kezébe, s azt szórta a közönségnek.
Számomra egy szerény, életvidám és bölcs ember benyomását keltette. Ezután méginkább igyekezni fogok az angoltanulással, hogy legközelebb teljesen érthessem a dalait! :o)
R.
