Hétvégén újabb nyári kiruccanást terveztünk magunknak, ahová velünk tartottak indiai barátaink, Shylender és Jyuti is.
Pénteken reggel indultunk, s útközben beugrottunk Midland városkájába, ahonnan Kim barátunk származik és megnéztük a "világhíres tridge"-et, amit csak mi neveztünk el így, de tényleg klassz: a kis városkában két folyó találkozik, és fölöttük építettek egy hidat, aminek nem kettő, hanem három "lába" van. Persze csak gyalogosoknak. És egy szép kis parkba lehet rajta eljutni, ahol elfogyasztottuk az ebédet.
Délután Traverse Citybe érkezvén egy kisebb sétát is tettünk a híres homokdűnéken, amikor megláttuk, hogy egy kb. 140m-es lejtőn le lehet menni egyenesen a Michigan-tóhoz. Nem sokat gondolkoztunk: hamar leszaladtunk a domboldalon, ami nagyon meredek volt, viszont a homokban-mezitlábasan-süppedést annyira élveztük, hogy nem gondoltunk a visszaútra. Lenn, a parton a víz nagyon kellemes volt, közel s távol senki más, csak mi (kevesen akadtak olyan bolondok, akik lejöttek volna...). Álomszép hely!
Visszafelé több, mint fél óránkba tellett, hogy tüdőnket kiköpve és minden izmunkat megfeszítve feljussunk a parkolóhoz. A gyerekeseknek inkább azt javasoltuk, hogy ne menjenek le, mert a felfelé mászó kisgyerekek, akiket útközben lehagytunk, bizony már sírtak is...
Még egy utolsó sóhajtás a kilátóból, aztán visszamentünk a városba, hogy motel után nézzünk. Néhány "teltházas" elutasítás után azért sikerült egy helyen elcsípni az utolsó szobát. Gond megoldva, szóval sétáltunk még egyet a belvárosban, ahol életem egyik legjobb fagyiját ettem! A csokifagyiba a csaj frissen vagdosott bele csokidarabokat, meg málnát... Nyami!
Szombat reggel visszatértünk a homokdűnékhez, csak egy pár kilóméterrel arrébb, s egy jó nagy túrát tettünk mezitlábasan! Itt már nem volt olyan nagy szintkülönbség, szóval élvezhető volt a dolog. Sőt! Szuper volt! Ismét a Michigan-tóhoz jutottunk ki, ahol a fiúk megmártóztak kicsit a vízben, de szerintem baromi hideg volt. Jyuti homokvárat épített, én meg fényképezgettem. Csak az a frány pillangó mindig elröpült...
A parkolóba visszasétáltunk, majd nekivágtunk az útnak Petoskey felé, ahol a fiúk ismét csobbantak egy nagyot a városka öblében a mólóról, ami szerintem állati magas volt, de ők élvezték. Aztán Pistivel elmentünk szentmisére, meg egy picit sétáltunk a városka szívében. Hét óra előtt újra autóba ültünk, s pont kezdésre odaérkeztünk a városon kívül tartott powwow indián-talákozóra. Nekem az egész hétvégéből ez volt a kedvenc részem, már nagyon vágytam rá, hogy láthassak indiánokat.
Szombat este egy St. Ignace-i kempingben szálltunk meg, ahol Pistivel láttunk hullócsillagot. Nem felejtettünk el kívánni egyet! :)
Vasárnap komppal mentünk a Mackinac Island-re, ahonnan évtizedekkel korábban kitiltották az autókat, mert megrémítették a lovakat. És azóta is csak biciklis, lovas és gyalogos közlekedés van ott. A sziget amúgy nem óriási, egy-másfél óra alatt teljesen körbe lehet biciklizni. Mi is így tettünk. Azért gondoljatok bele: kukásautó, szállodai hordár, aszfaltmosó autó, stb., stb., ezek mind lovaskocsival működnek és működnek!
Van erődjük is, ami nagyon klassz, lehet menetelni a katonákkal, meg szépséges sziklák...
Nem is tudom elmesélni, szóval nézzétek meg a jépeket, azok magukért beszélnek!
Képek: http://indafoto.hu/katonaik/collections
R.
