Vasárnap (Május 3.)
Reggel részt vettünk szentmisén, majd újra nekivágtunk a hegyeknek. Ezúttal esőerdőben kirándultunk, ahol tényleg esett az eső... Különleges klímájának köszönhetően igen változatos ez a félsziget: gleccserek, havas hegycsúcsok és esőerdős vidékek is jól megférnek egymás mellett. No, meg a medvék. Be kell valljam, kissé rémült voltam attól a tudattól, hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat egy medve. De szerencsére erre nem került sor. Mindenesetre nagyon klassz élmény volt egy esőerdőben sétálgatni. Sok képet az eső miatt nem tudtunk készíteni, de azért ízelítőnek itt van pár:
Ha jól emlékszem, ez a fenyő több, mint 500 éves. Pisti próbálkozott a fáramászással, de nem jutott túl magasra...
Ezen az ösvényen mentünk. Minden fa tiszta mohás meg zuzmós volt. Azt mondták, ne nagyon hagyjuk el az ösvényt a medvék miatt...
Hazafelé egy boltban javasolták, hogy tegyünk egy kitérőt az óceán partjára, mert vonulnak a bálnák. Természetesen nem kellett kétszer mondani... Sötétedés előtt értünk oda. Életünkben először láttuk meg a hatalmas Csendes-óceán partját. Eléggé háborgott, meg nem volt valami szép idő, de mindezek ellenére lenyűgöző látvány volt. A parton a hullámok által kivetett kövek és fadarabok, farönkök hihetetlenül simára voltak csizsolódva. Még egy szálka sem állt ki belőlük, mindegyik olyan tökéletesen kerekded volt! És úgy tűnt, hogy rajtam kívül az óceán is szereti Pistit...
Sok érdekességet láttunk a parton. Pl. láttunk tengeri vidrát (nem biztos, hogy ez a hivatalos neve, mindenesetre nem folyami), ami óriási volt, több, mint egy méteres! És elrepült felettünk egy fehérfejű rétisas is, ami ugyebár az USA jelképe. Nagyon megtisztelve éreztük magunkat. Az angol neve amyúgy bold eagle, ami kopasz sast jelent. :) 
Természetesen integettünk Kínának a túlpartra, de nem kaptunk semmilyen visszajelzést. Sebaj. Készítettünk egy képet magunkról, de persze a gép a homokban landolt, miután elkattintotta a képet. Hál' Istennek, azóta is gond nélkül működik. De azért nem kíséreltünk meg egy jobb képet készíteni.
Az óceánparton sétálni és ücsörögni még ilyen borús időben is fantasztikus volt. Én nagyon szeretek a lobogó tábortűz mellett is időzni, csak nézni, elmerülni a gondolataimban és szép lassan lecsendesülni. Az az igazság, hogy meglepett, de az óceán hullámzása is ilyen hatással volt rám. Pedig hát tűz és víz...
A parton, kissé távolabb volt egy indián rezervátum. Nem valami nagy település, meg a sztereotípiákkal ellentétben nem sátrakban laknak. Amúgy csomó kaszinójuk van a félszigeten. Hatalmas probléma a rezervátumokban a munkanélküliség és ezért sokan szerencsejáték függők lesznek. Szomorú. Az alábbi képen a jobb oldali kis házikók már oda tartoztak. 
A bálnákról meg csak annyit, hogy csalódtam bennük. Én rendületlenül vártam és vártam és vártam, de nem tűntek fel a látóhatáron. Nem volt szép tőlük...
De vígaszképpen Pisti engedte, hogy vezessem kicsit az autót. Bár én csak a parkolóban akartam menni egy kört, de végül felbátorított, s az útra is felmentem. Persze nem sokat, csak a legközelebbi leállóig. Jó móka volt! :)
