Csütörtök (Április 30.)

Reggel ismét a piacon sétálgattunk, majd ellátogattunk a Smith Towerbe. Sajnos nem igazán emlékszem, hogy miről is híres az az épület. Mindenesetre nagyon klassz liftjei vannak: kézzel kell behúzni az ajtórácsokat és szép, patinás aranydíszítése van. Volt liftes bácsi is.

Jó magas épület, s majdnem a tetején van egy kilátó, ahonnan jól kiláttunk. Érdekessége, hogy a kupolában van még egy kétemeletes lakáska, amit egy gyerekes család bérel. Nekik a kilátóig fel kell jönniük a liften, aztán lépcsón tovább. Hát az biztos, hogy a szomszédokkal nincs gondjuk ott, a magasban!

Az egyik főutcán keresztül ráláttunk a Space Needle-re is:   

A Smith Tower után a közeli Aranyásó Múzeumba néztünk be. Itt megtudtuk, hogy az Alaszka felé, Kanada keleti partjain fekvő aranylelő helyekre innen indult útnak megannyi szerencsevadász. Seattle volt az utolsó nagy település, ahol minden szükséges felszerelést beszerezhettek a kalandorok, majd megkezdték útjukat a havas észak felé. Ha jól emlékszem, mindössze a kalandorok 5%-a volt igazán szerencsés és gazdagodott meg az aranyból. Volt egy klassz "szerencsekerék" a falon: azt megpörgetve kiderült, hogy mennyire vagyunk szerencsések: beletartozunk-e abba a kiváltságos 5%-ba? Hát Pistinek persze összejött. Én csak az 5. életemben lettem volna szerencsés aranyásó, de mivel hozzámentem Pistihez, így azt hiszem jól jártam. Pici, de nagyon érdekes kis múzeum volt.

Este Gyuláékkal és Hansékkal egy japán étteremben találkoztunk. Csak a taxis egy őrült volt, s rossz helyen tett ki minket: egy hajléktalan tanya mellett. Ezért gyalogolnunk kellett kicsit. Megkésve bár, de odaértünk végülis. Pisti nagyon élvezte az éttermet, végre annyi halat és szusit ehetett, amennyi csak beléfért! A desszertet Gyula rendelte: "mocsi", vagy mi volt a neve: rizstésztába burholt mangófagyi. Nagyon finom volt!