Vasárnap délután Mario és Anita voltak olyan kedvesek és áthívtak egy kis házibuli-féleségre. Az apropót az amerikai foci döntő meccse szolgáltatta. Az új kollegák jóvoltából négy-három arányban magyar oldalra billent a részvételi arány szemben Brazíliával.
Meccs előtt a Guitar Hiroval játszottunk. Azt leginkább Szoldzs és Mario élvezhették, nekik ment a legjobban. A meccsből csak az első negyedet néztük meg, de az is majdnem egy órán át tartott, szóval hogy az unalomtól el ne aludjunk, átpártoltunk videojátékokra.
Én legjobban a teniszt élveztem. A játék úgy működött, hogy a kezünkben kellett tartani egy távirányító-féleséget. És azzal mozogni, a gép meg érzékelte a mozgásunkat. Szóval pl. tenisznél a képernyőn láthattuk a pályát, az ellenfelet és a felénk repülő labdát, a szobában állva pedig lendítettük a kezünket, mintha elütnénk a labdát. Nagyon utópisztikusnak és betegnek hangzik, de tök jó játék. Jót nevetgéltünk egymáson és teljesen jól átmozgattuk az egész testünket. Tenisz mellett volt bowling, lövöldözős és horgászós játék, meg íjászat és még sok más is. Én nagyon élveztem annak ellenére, hogy kicsit szkeptikusan álltam hozzá. És még izomlázunk is lett másnapra! Nem is csoda, hisz vagy 3-4 órát játszottunk a képernyó előtt ugrálva.