Kedd (Április 28.)
Ez a nap kevésbé volt "tömény", viszont annál izgalmasabb, hiszen Pisti előadást tartott délután.
De kezdjünk mindent az elején. Reggel ismét felkerekedtem, s elsétáltam a pár utcányira fekvő tóhoz, ahol a kikötőben hajómúzeum van: közel száz esztendős, még fából ácsolt, öreg hajókat és csónakokat gyűjtöttek csokorba. Sokuk még működik is és farönkök helyett most már túristákat fuvaroznak vele. Csinos kis kollekció volt.
Hazafelé bandukolva betértem egy régiségkereskedésbe, ahol beszélgetésbe elegyedtem az eladóval; így derült fény arra, hogy néhány évvel ezelőtt öt magyar asztalos dolgozott nála, aki nem igazán akartak megtanulni angolul, ezért ő kezdett el magyarul tanulni. Kicsi a világ, nem hiába. Még emlékezett is két dologra: "köszönöm szépen" és "mit csinálsz?". Egész jó volt a kiejtése, biztos sokat mondogatta annak idején...
Szóval délután beültem Pisti és Jun Li előadására. Jól sikerültek, csak Pisti nem mondta a végén, hogy "Thank you!'. Szerintem jól is járt azzal, hogy a Jun Li követte, mert ő kapta a Pistinek szánt kérdéseket, s így neki nem kellett válaszolnia. Szerintem. Amúgy egy kukkot sem értettem természetesen az egészből, csak néha elcsíptem a kötőszavakat. De a hozzáértők szerint jó volt. :)