Annak ellenére, hogy ma munkaszüneti nap van, ugyanolyan korán kellett kelnünk, mint általában. Az ok pedig nem volt más, mint a Thanksgiving Parade.

Detroit főutcáját, a Woodwardot kb. egy kilométer hosszan lezárták, hogy helyet kapjon a parádé. Mi is odasiettünk nagyjából a táv feléhez, de sajnos a legelső felvonulókat  így is lekéstük. A felvonulás úgy másfél órán át tartott. Különleges pillanat ez egy olyan város életében, ahol a feketék és fehérek a lehető legkisebbre próbálják redukálni az érintkezést: itt kicsi és nagy, feket és fehér, jómódúak és szegényebbek, mindenki megjelenik. Az amerikaiak gyakorlott ünneplők: sokan kisebb létrákat hoztak magukkal, s keresztbe rá egy deszkát fektettek, hogy biztosítsák maguknak az ülőhelyet és egyben a jó kilátást. De a város is készült: több helyen lelátókat állítottak fel, ahová a Parádét megelőző napokban jegyeket lehetett váltani. Pisti szerint az amerikaiak elképzelése a szórakozásról az, hogy drága. És fizetnek is minden hülyeségért. Sokan csak egy egyszerü kempingszékkel készültek, de ők is jól jártak. 

A detroiti felvonulások jellemzője, hogy színes gyöngynyakláncokat dobálnak a tömegbe, azokért mindenki ugrik, s a nyakukba akasztják. Legjobban a karácsonyfadíszre hesonlít. Mi is szereztünk párat emlékbe. A gyerekek egészen megvadultak értük. Na, meg persze édességet is dobáltak arra, ahol sok gyerek állt. Egy előttünk álldogáló 12 év körüli kissrác kb. 15-2o darab nyakláncot gyűjtött be, s mind a nyakába lógatta. 

A jelmezes felvonulók nagyon sokfélék voltak. Legtöbb a bohóc volt. De akadtak ugrálóvárban játszadozó "majmok", gördeszkázó fiatalok, mindenféle óriási lufik, biciklisek régi velocipédeken (szerintem ez volt a legklasszabb), a Star Wors mindenféle szereplője és számtalan középiskola zenekara mazsorettekkel. Vicces volt, ahogy Dartweder integet a gyerekeknek és azt mondogatja, hogy "Happy Thanksgiving!" A középiskolás zenekaroknál feltűnő volt számomra, hogy az egyikben csak feketék voltak, a másikban csak fehérek... Ez igazán sokat elmond a városról. A fekete csajok mindenesetre nagyon jól rázták... :o) 

A legvégén persze jött Télapó egy hatalmas szánon... (Nem véletlenül írom, hogy Télapó. Ez nem a Mikulás...) 

Erről nagyon sokat tudnék írni, de helyettem inkább meséljenek a fényképek. Nézzétek meg azokat!

Délután Pisti főnökéhez voltunk hivatalosak: igazi, amerikai pulykaevés állt előttünk.
Előtte a fia, Brian jött értünk kocsival, meg a brazil fiatalokért is. Hatan és még két macska utaztunk együtt egy átlagos személyautóban... A Shy család egy varázslatos helyen lakik. Egyszercsak lekanyarodtunk a város külső részén az autópályáról és ott voltunk: kis úttest kanyarog az erdőben, nincsenek kerítések, csak gyönyörű kis házikók. Mégcsak utcák sincsenek, legalábbis a házak nem sorban állnak egymás mellett, hanem elszórtan, távol egymástól. Olyan volt, mint egy erdei manó-völgy. Sajnos itt nem volt alkalmunk fényképet készíteni. Brian szerint gyakran látnak őzeket, s mindenféle mókusokat is. Végülis érthető, benn van az erdőben. 

Michael és a családja nagyon kedvesek. A Nagymama és ő próbáltak beszéltetni engem: nagyon egyszerű kérdéseket tettek föl. Vacsora előtt a nappaliban volt kis előétel és csevegés. A Nagymama tündéri! A vacsora egy ragyogóan megterített, hosszú asztalnál várt ránk. De még vacsora előtt mindenkinek el kellett mondania, hogy miért ad hálát. Persze mindenki a családot és a barátokat mondta. Az enyémet Pisti fordította: Hálát adtam, hogy mint az első telepeseknek az őslakosok, most nekünk is enni adnak az amerikaiak. Persze nevetett mindenki, nem is volt olyan komoly dolog ez a hálaadás...

Sajnos a pulykát nem láthattam egyben, mert már szeletelve hozták feltálalni. Volt ott mindenféle földi jó: pulyka (először is), krumplipüré, áfonyaszósz, kukoricasaláta, brokkoli, s mindenféle édességek desszernek. Azt hiszem, talán háromféle pite is volt. Brian húga, Alex almásat készített, az nagyon ízletes volt. Nem jöttem rá miért, de valamiért a Rajna Mama jutott róla eszembe. És ezt köszönöm Alexnak. Anita, a brazil lány répatortát hozott. Hát én nem jöttem rá, hogy hol volt benne a répa, mindenesetre hihetetlenül finom volt. Mi csörögefánkot vittünk, az is sikert aratott.

Este Michael vitt minket haza: úgy vettem észre, hogy eléggé szeret vezetni...